2008. november 8., szombat

Dobszai Eszter

Ars Humanica

Erős leszek. Önérzetes.

Ha nem ajánlják kézfogásra,
Akkor én sem nyújtom a kezem.
Nem kérek, nem fogadok semmit,
Amit nem adnak úgyis szívesen.

Hogy lehetnék bárki kolonca?
Nyűgnek születni nem érdemes.
És nem leszek senki szajhája, senki bohóca -
Az élet csak a büszkékhez kegyes.

Nem tűröm, hogy bárki megüssön
Vagy nem könyörgök kegyelemért.
Nem számít, akárhogy ha fáj is;
Némán nyelem a könnyet, a vért.

Gyűlölöm a hazugságot,
S tudom, nem hibázhatok;
Mert ha mégis megtörténne, félek,
Hogy nem kérnék bocsánatot.

Néha nevetek rajtatok-
Mindent mástól kaptatok;
Ezért fölöttem nincs, sosem volt,
És nem is lesz hatalmatok!


(Tudom, a költők korán halnak,
Néha félek, megtagadlak,
Hisz hiába tiltakoznék;
Uram, ezt nem kértem magamnak!

De, mert így igazságos, mindent
Odaadnék, mit adhatok;
És ha másképp nem lehetne, hidd el:
Véremmel nyernék létjogot.)