Valami kínos nyugtalanság
feszíti az embert,
az írás lelki állapot:
Ha úgy tetszik, ártalom.
Öntüzében égő állapot,
mindig munkáló,
roppant hatalmas hajtóerő
a szenvedés kohóján ördögöt
legyőző,
mindig gyümölcsöt termő,
az írás húrjain jól játszó,
vert, áldott, éltető erő:
szent kikötő!...
Bús vérzés, vidám gyönyör,
kacaj, könny, valót igéző,
tettre ébresztő!...
Az ember elzárkózik az emberek tömegétől
majd előbújik az írással kezében,
ki csöndben ki házi köntösben,
meleg nyárban, fagyos világban
mint kicsiny láng hirdeti gondolatait,
az élet baját, diadalát,
hogy azután szélnek adja...
Írnia kell, nagy-nagy alázattal,
hogy aki gyűlöl az is szeresse.
Szeretetébe burkolva lelke legyen az írásnak,
csak így lehet boldog, ha hallatja szavát.
Ne kérdezzétek tőle: vajon megérte?...
