Egy világ ébred itt e virradatban,
emelkedik a nap, a gyönyörűség,
mindörökké ölellek, mozdulatlan,
s örökös lesz a nappal, mint a hűség.
Emelkedik, kiáltanám zokogva,
hogy látva-lásd, hogy élünk, a vigaszt;
s a föld füve, hegye, folyója mondja,
s a mindenség ragyogja ugyanazt.
Emelkedik e kettős virradatban,
nézd, emelkedik ugyanaz az ég,
én szorítlak magamhoz mozdulatlan,
és ragyog, ragyog ugyanaz az ég.
Virrad. És hogy szerelmem ittmarasszon,
én ragyogok. És többé el nem alszom.
