Ó, mióta ismerlek, hogy árad
testem, s benne-hogy virúl a csont;
frissebb lettem, járásom sudárabb,
mert te vársz ma rám: ki vagy te, mondd?
Nézd, hogy újulok, mindent feledtem,
mint levél lehullt, mi régi volt.
S csillagként ragyog fel majd felettem
a mosoly, mely rajtad bujdokolt.
S mindaz, gyermekéveim ködébül,
mely mint víz ragyog s még névtelen,
rólad kap nevet, az oltár épül,
rajta izzó hajzatod sötétül,
s melled fénylik, mint az értelem.
Radnóti Miklós fordítása
