Talán, ha gyermek lennék ujra…
Vagy tán bolond lehetnék?
A világ egyre tágasabb.
Már játszanék, lebegnék,
már újra tűz a nap,
már fényben ég a távol.
A rend hálója enged,
majd újra összezárul.
Gyermek lennék, ámde fáj az emlék.
Csalán csíp, apró ujjaimban szálka.
S az eperfán nagyon magas a lomb.
Vagy talán szíves bolond lehetnék
s élhetnék fenn a sárga házban sárga
virágok közt, nyakamban kis kolomp…
S csak nézelődöm. Itt az árok.
Járok, tűnődöm, állok, újra járok.
És egyre hosszabb telekre várok.
