Szeretem az augusztusi délutánokat,
ahogy a vén diófák árnyékába érek.
S a jód-könnyet hullató poros mimózát,
amely kidugja fejét a kerítés lécen.
Az út sarkán álló sárgára meszelt házat,
amint falain végigcsorog egy fénysugár.
A rozsdás ereszről lepergett száraz mohát
seprő nénét, ki arcát törölve meg-megáll.
A kapualj mélyén lapuló homály ölét,
hol csendesen szunnyad a déli harangütés.
A játszóteret, mikor a homokozóban
vörös lapátjával gödröt ás a napsütés.
Valahol messze az ég már elsírta magát,
néhány üveggöröngy koppan a macskakövön.
Kigombolt kabátjában hintába ül a szél,
és a riadt platánoknak hangosan köszön.
