2012. március 11., vasárnap

Reményik Sándor

Ha én...

Ha én feküdnék most a hant alatt,
Anyám, Te drága,
Neked fekete volna minden pillanat.

Hogyan képzeljem el Alakodat
Karácsonyeste síromra hajolva,
Rendezgetve a fenyőgallyakat?...

Szíved ha rögtön meg nem szakadt volna,
A mosolygást, a mosolygást
Bizonyosan elfelejtetted volna.

Én itt maradtam,
S azóta számtalanszor mosolyogtam,
Mintha nem Te feküdnél hant alatt.
Anyám, Anyám,
Bocsásd meg az én rossz életemet
És minden beteg mosolygásomat.