2012. február 23., csütörtök

Illés Gábor

Van, hogy a magányba
olyan szépen lép be valaki,
hogy az arcról a könnycsepp
a mosolygó szájba siklik
és tiszta szivárvánnyal festi meg
a temetőben pityergő öregasszonyokat.

Van, hogy a fény
megtörik a vizen
és nem találom a szót,
hogy életre keltsem, ami nincs.
Csak fáradt kapálózással keresem a kezet,
ami elúszik előlem a félhomályba.