2011. szeptember 18., vasárnap

Hollósy Tóth Klára

Kötődés terhei között

Botladozva hordom kötődések terhét,
magányba űzött a dübörgő hiány,
átélve folyton a Mindenség szerelmét,
jajdul bennem a fordított arány.

Az erdők, mezők régi arcát keresem,
alattam feneketlen mély szakadék,
nem nyújt kezet sem Isten, sem a végtelen,
magába temet e kőszirt-omladék.

Elcsendesednek akkor végképp mindenek,
az emlékezet sem, semmi sem marad,
ragaszkodó csend ringat örökre veled,
míg a változás tör magának utat.