2011. augusztus 12., péntek

Fuchs Éva

Most

Most sem sejted, miért vagyok,
Szívemen lágy harmat ragyog,
hűsíteném forró kezed -
őrzöm fájó szerelmedet.

Lázas nagy szem, lelked-látó
borzongató fénybe kiáltó
halkan izzó vad, riadt szem
ez vagyok, most megöregszem

Sötét sírásba zárt tenyér
vagyok, vak remény;
részem a koldus-kézben reszkető
hideg félelem.

Régen gyönge könnyet ontó,
most csak céltalan bolyongó
száraz árok, egy halvány
bús ránc vagyok, Isten arcán.