Láttam szemedben ifjúságod
tündöklő örök havát
s kihullni hajad záporából
borostyán illatát az ősznek
és láttam megfakulni
kristály fényét a Napnak
s ragyogni ölelését
minden mozdulatnak
mely belőled fakadt
Ó hányszor mondtam volna el
lázadását a láznak
testetlen örömét
a reménytelen vágynak
hogy láthatlak majd újra
s talán szólhatok is hozzád
alázatom elébed
tajtékzó hullámok hozzák
és hányszor mondtam volna végül
szépséged milyenné szépül
ó szabadság lebbenő felleg-fátyla
engedd, hogy létedet magába zárja
az indulni készülő szív
