2011. augusztus 16., kedd

Balogh János

Vallomás

Láttam szemedben ifjúságod
tündöklő örök havát
s kihullni hajad záporából
borostyán illatát az ősznek

és láttam megfakulni
kristály fényét a Napnak
s ragyogni ölelését
minden mozdulatnak

mely belőled fakadt

Ó hányszor mondtam volna el
lázadását a láznak
testetlen örömét
a reménytelen vágynak

hogy láthatlak majd újra
s talán szólhatok is hozzád
alázatom elébed
tajtékzó hullámok hozzák

és hányszor mondtam volna végül
szépséged milyenné szépül
ó szabadság lebbenő felleg-fátyla

engedd, hogy létedet magába zárja
az indulni készülő szív