2011. március 13., vasárnap

Werfl Andrea

Szívhang

Bőrünkre simul az éjszaka csöndje,
hull, hull csillagok mézédes könnye
reánk. Egyszerre mozdulunk.
És mert álmok nélkül nincsen holnap,
hát álmodunk.

Szívhangodra szelíden mélyül el az éj.
Ölellek lágyan, hogy többé ne félj,
s bennem is elcsendesül lassan a világ.
Simogatlak, mert így könnyebb nekünk
elűzni a hazug halált.