2011. január 1., szombat

Markó Béla

Ars poetica Annának

Elrejtőzöm egyetlen vers mögött,
s míg körös-körül teljesen sötét lesz,
a réseken még itt-ott visszafénylesz,
átengedik a ritkás sorközök

a távoli derengést, rózsaszín
kontúrt ad a betűknek, mint a kéznek
s ujjaknak, hogyha közülük kinéznek
a gyermekek, s a hús, a csont, az ín

átsejlik már a megfeszített bőrön,
s vigyázol közben, nehogy összetörjön
az ujjpercekből álló szerkezet,

mert képtelenség, s mégsem lehetetlen,
hogy önmagába csukódjék a testem,
s hogy engem olvass, ne a versemet.