2010. december 12., vasárnap

Várnai Zseni

Tudom

Tudom, hogy soha el nem mondhatom,
És elvész bennem minden hangtalan,
És elvirágzik csöndben, magtalan,
Ami nagyot és szépet hordozok.

Pedig szívem ma él még, és dobog,
De minden érzés fáj, és oly nehéz,
És ajkamon a szó olyan kevés,
S a toll hegyéig oly messze az út.

Csak ami könnyű, játszi vagy hazug,
Gyors, röpke szárnyú szóra az talál,
A nagy érzés néma, mint a halál,
És súlyos, mint a rög, mely ránk borul.