2010. december 9., csütörtök

Sík Sándor

A másikomról

Tudom már, hogy láthatatlan vagyok,
Hogy láthatatlannak születtem.
Azért van, hogy az emberek
Úgy elnéznek mindig fölöttem.

És nem kapott hangot az ajkam,
Kiáltanom is hasztalan.
Egyedül járom a világot,
Látatlanul és hangtalan.

Valaki áll a helyemen.
Egy másik. Azt mindenki látja,
És mindenki ahhoz beszél,
És az mindenkinek barátja.

És az beszél az emberekhez
És a szemükbe mosolyog.
(Egy idegen, egy nagyon-másik!)
S mind azt hiszik, hogy én vagyok.