2010. december 12., vasárnap

László Noémi

A földön

Csupaszon indult, könnyen bőrig ázott.
Nem érdekelte útirány, szerencse.
Arra figyelt, amit csak véletlenül látott.
Kedvelte lába szárában a kínt, hajában a szelet,
gerince vonalán a fáradtságot.
Bizonyság jelét sosem kereste.

Az álom karnyújtásnyira
előtte, vagy mögötte bandukolt.
Egy hajnalon bokáig nőtt hajában megbotolt.

Nyitott tenyérrel sokáig hevert
a földön,
ahol senki sem feküdt mellette.