2010. szeptember 5., vasárnap

Fehér Miklós

szeptember

ötkor ébredtem
még azelőtt, hogy a hajnal
belefénylene szemembe
napról napra késik a reggel
mikor felkelek, még alszik a táj
(csak délidőben eszmél a nyár)
és süket a csend
a madarak
e nemrég még jókedvű
zajos csapat
most felborzolt tollal
némán gubbasztanak

már nem lehet meztelen testtel
átsétálni kávéval kezemben
a hálószobából a reggelekbe
fázósak a hajnalok
megborzongok,
libabőrös vagyok

lehangoló egy idő
ez a nyárelűző
kora ősz
a kandalló
kormos szemmel rám kacsint
de hát még zöldek a fák
s különben is
délben még él a nyár
és akár
vad meleg lehet

csak a hajnal
meg az est’…

éjszakára
csukott ablakokkal kizárom
a kellemetlenkedő
nyirkosra hűlő levegőt
és az őszirózsák
nehéz ravatal illatát

magányos gesztenye koppan a palán

a kirakatok fél áron kínálják
a nyár maradékát