2010. augusztus 16., hétfő

Szabolcsi Zsóka

Éjfél után

Óramű pontossággal érkezik az újabb ősz hajszál.
Visszafogott zene szól, s behunyt szemmel
látom a megfoghatatlan távolt.
Térben és időben kalandozom.
Húrok és hangok repítenek a voltba és a leszbe.
Furulyák és dobok hozzák közelembe a felhőt és a tengert.
Ábrándjaim elszabadulnak, s rátalálnak
a feléjük lépegető vágyra.
Összeborulva, összeforrva, belegabalyodva,
megbabonázva szállnak tovább, hogy majd újult erővel
összekoccanjanak, összesimuljanak.
Megnyílik az éj bársonya, s a béke égi csendje
sző körénk andalító harmóniát.
A varázslat véget ér.
Álomra hajtom fejem, s átadom magam
a titokzatos holnapnak.