2010. augusztus 3., kedd

Rapai Ágnes

Kavics

őrzi a forró
áradat medrét
a homok vásznán
ráncot vonó szelet
rögök alatt
megbúvó csigaházat
éledő homálykarok
neszét
idegen hangok
összezárt ajkait
kinyíló teret
füstölgő romokat
nyugalom
partjain
elsimult dagályt

őrzi a tűnékeny
mozdulat emlékét
a sötétség árkába
hanyatló napot
ég-párnán
könyöklő csillagot
távolban ködnyelvek
lobbanását
harangok
feszülő ajkait
ráncos szirmokon
meggyűrt fényeket
sziklapart
elől
hátráló habot