2010. augusztus 16., hétfő

Kovács Daniela

Genézis

Kezdetekben volt a hallgatás...

Az új föld legmélyebb üregeibe
szőtte be magát barbár erőszakkal...

A napok, hónapok, évek zörögve elvonultak,
egyik a másik után,
de a némaság öröknek tűnt,
akár a hegyek gyomrába megbúvó csönd.

Majd megteremtette az Úr
az egymást kereső lelkeket,
majd a bút, csókot és örömöt...
...édes beszéd volt Isten gyermekeinek ajkán
minden néma mosoly,
túlviláginak tűnt szótlan odaadásuk,
s a tiszta színjáték, melyet szívük mélyének színpadán
rendezett az önzetlen odafigyelés,
de hiányzott valami, amitől testet öltene az érzés,
amikor ébredő vágytól remeg az emberfia lába...

És látta az Úr, hogy keserű forrásként buggyan ki,
betömhetetlen árkot ás, majd gyógyíthatatlan,
indázó sebet fakaszt teremtménye lelkén a némaság,
ezért puha kelméből megteremtette a szóruhát,
melybe az ember felöltöztetheti mezítelen gondolatait.