2010. augusztus 27., péntek

Fodor András


Pókfonál

Ezüstcsillámok futkároznak rajta,
amint bokor s virág közt nyúladoz.
A meddő tér köréje szűkül,
és nagynak, legnagyobbnak láthatod.

Rezdülése az élet rezdülése,
a rajta ingó fény: a nap s az éj.
A mindenség feszül rá szőttesére,
húrja a végtelenségről zenél.

Bolondság látni óriást kicsinyben!
inti magát a józan öntudat.
– Mi lesz, ha hozzányúlsz a szálhoz?
– Világ szakad be ujjaim alatt...