2010. július 13., kedd

Dobrosi Andrea

Medvetánc

Terveket szőttem,
mint gyermek,
ki nem ismeri még
csöpp szemében a terhet:
egyszer felnő,
kis kabátja már kicsi,
mackójánál maga behemótabb;
s csak terveket sző,
mert körülötte mindenki tervez.
(Aludj szépen - súgják -
te ehhez úgysem értesz...)
Terveket szőttem,
holott terveket szőni itt
nem elfogadott.
Majd én meghozom - hallom újra,
és más megmondja, mit.
Felnőttem, de csak terv vagyok.
Nekem a kiskabát,
a mackó a minden,
azok a csöpp szemek,
ahogy rám néznek a szőnyegen
s tudatják: „szőjünk terveket!”