2010. június 20., vasárnap

Reményik Sándor

Fekete gyémánt

Egy arc derűje lelkembe ivódott:
Őserdő fáiba a napsugár.
Tegnap volt, vagy százezer éve már:
Én nem tudom.
Én azt tudom csak, hogy lement a nap,
Egemről egy mosoly leáldozott.
Kihűlt és megkövült a rengeteg. –
De mit most tárnamélyről felhozok:
A fekete gyémántban napmeleg:
Az a mosolygás lappangva remeg.

Nektek adom – hogy melegedjetek.