2010. június 21., hétfő

Rácsai Róbert

Majd az idő...

Féltésből sírom közös bánatunkat
Könnyekből szövök most nedves takarót
Pedig karommal lágyan takarnálak
Akár szelíd mezőket az álmos hó.
Lopott csókokat hazudok arcodra
Légből építek ingatag mentsvárat
Gyengeségem uralja kudarcomat
Csak harcom vége várat még magára.
Az Urat kérem, hogy mutasson utat
De befogott fülem régóta süket
Csak múló idő feneketlen kútja
Az, ami kioltja bennem a tüzet.