2010. június 12., szombat

Bella István

Zsoltár

Mikor a világba vágnak
a rozsdás pengék, a fények,
s mint a galambok, elülnek
a gyűrűző remegések,
a hűvös hátú vizeken
csak álmos hullám botorkál,
szívemben akkor versz te fel,
mint szúnyogdal, vízi zsoltár.

És lassan fellüktet a föld,
érzem: az érverésed,
a fákról menekül a zöld,
s hűvös szemedre téved,
elbólongnak az árnyak,
alkonnyá szenesednek,
reszket vállamon vállad,
mint vízen az égitestek.