2010. május 16., vasárnap

Lelkes Miklós

Mindennapjaim

Van úgy: a tárgyak visznek.
Van úgy: én viszem őket.
Minden nap nekivágunk
semmi-útnak: Időnek.

Van úgy, hogy öröm díszít,
e lepkeszárnyú ékszer,
s megannyi mai bánat
kigyúlt tüzében ég el.

Ritkák az ilyen percek.
Jön új kereszt, új bánat,
s vigyázót, nem vigyázót
egyaránt megalázhat.

Én vigyáznék, ha tudnék.
Nem szólnék, ha tehetném.
Égboltban fürdő fák közt
nézném elképzelt estém,

hallgatnám azt a Csendet,
amely a messzeségből
csendül csillagos szívvel,
míg szív a szívvel békül.

...de visznek tárgyak, percek:
rossz percek, napok, évek.
Nem akarják, hogy halljak
csendülő Messzeséget.

Nem akarják, hogy lássam:
lepkeszárny, légi ékszer,
mint ragyog, ha kigyújtja
a Perc piciny kezével,

s leszek, mint annyi más is,
vándora semmi-útnak,
vesztese céltalanban
békének, háborúnak.