2010. május 3., hétfő

Kovács Anikó

Életfogytig

Olykor - éjjelente - a fájdalom elapad,
s az emlékekhez fut
vad áradása zsongó álmaimnak
- patak menekül így korhadt pallók alatt -,
fölfeslik az idő,
billeg az árny szobám sárga falán,
csak lámpám fakó fénye
imbolyog ott talán...
Január vége van -
kint lassú szél pörög,
szigorúra barnul a késő-őszi rög,
s a málnavörös égalja
fáradtan nyújtózik fel
a téli magasba.
Most földereng kék, szép vénád
az erős, izmos csuklón,
s én ott vezeklek szemedben:
konok hittel hiszem: maradandón...