Ágai Ágnes

Köd ülte táj,
táj ülte köd,
a város tarkómra nehezül,
mögöttem évek hulladéka
kupacban, seprőzetlenül.

Előttem percek gyöngye villan,
szemenként hullik szerte szét,
egy szálra kéne végre fogni
életem utolsó ékszerét.