2010. február 23., kedd

Hollósy Tóth Klára

Mókuskerék

1.

Olyan a sorsunk, mint egy mókuskerék,
mit taposunk, taposunk csak egyre,
míg árad a vérünk tiszta gyöngye,
a test áramát serkentő szívverés.
Miközben a szánk szeretetről regél,
barátokat, szerelmet keresünk,
hangyaszorgalommal gyűjtögetünk,
és alig lesz csak többünk a semminél.
A sors mindig, mindent máshogyan akar,
s törvénnyé válik szentenciája,
embereket titkon egymáshoz ragaszt,
nem figyelve senki akaratára.
Csak álmodozunk vacogva magunkban,
s az akaratunk marad mozdulatlan.

2.

Olyan a sorsunk, mint egy mókuskerék,
folyton megcélozzuk a lehetetlent,
lehet, a vágyunk előre elvetélt,
s nem marad más, mint az elérhetetlen.
Céljainkat nem érjük el semmiképp,
hiába ér a fellegekbe lelkünk,
a sors előre kiméri keresztjét,
mely gyakran tűnik bírhatatlannak nekünk.
Szabad akaratunk csupán annyit ér,
mint ruhatarisznyára varrt lakat,
az ember folyton lázong valamiért,
hadakszik, mintha tudná, mit akar,
majd mint a fürj, mely pittyeg valahol,
közben elhaló hangon panaszol...