2010. február 23., kedd

Bayer Béla

Haloványul

A lélekben nincsenek távolságok,
félrevert útjelzők, mérföldkövek.
A lépték is más, mások az arányok,
nem riaszthatnak végletek.

A testi kín nem táplál fájdalmakat,
nem fordítja el arcát az isten,
a kökénylő könnyként pergő alkonyat,
tenyér sem reszket a hűlt kilincsen.

A táj befogad, mégsem vagyok otthon,
bár a vágy üstöke gyöngyfehér,
poroszkál az opál horizonton,

a tolnai lankákig mégsem ér.
Haloványul, egyre nő a mezsgye,
megtart-é a teremtő kegyelme?