2010. január 29., péntek

Eötvös Loránd

Anyámnak

Midőn feljött a hold s a csend beálla,
Terjedt fának tövében ültem én,
És képzetemben messze elrepültem...
Áldott anyám rólad emlékezém.

S a lantot is már-már kezembe vettem,
Hogy zengjek, ég áldását kérve rád,
Midőn a fa zúgni kezdett felettem,
S én elbámulva hallgatám szavát.

S a fa beszélt: "midőn ifjú koromban
Lesujta engem a bősz fergeteg,
Anyád volt az, ki újra fölsegített;
Az ég hatalma áldja érte meg."

És zengni kezdett a kicsiny madárka:
"Midőn megfogtak pajzán gyermekek,
Anyád volt az ki újra elbocsátott;
Az ég hatalma áldja érte meg."

S a lepke, a virág, minden mi érez,
Fejedre oh anyám! áldást rebeg;
De egy, ki mindenét nyeré tetőled,
Nem tud szólni, csak hallgat gyermeked.