2009. november 14., szombat

Nagy Horváth Ilona

Az Egy

Mozdulatlan,

akár kezdetben állt az anyag,
morajló csendben,
összecsavarodva
a végtelenséggel,
s benne feszült robbanásra kész
az egész
leendő
világ.

Teremtésre várva.

Békén ölelt, nem létezőt,
a nemlétezés.

De nyílik Náráyana mindenségszeme,

s lettél isten,
a szilaj énistenség csendből teremtő
istene.

Már vagyok.

Anyagba akart
lüktető ősgomoly,
tüzed,
sóhajod,
univerzum,
a magam ura,
és semmi
nélküled.

Lustán örvénylettél bennem,
meg-megindult a gondolat,
nem vagyok egyedül,
s mert lépni lábam nem termett,
hogy
jól lássalak,
négy arccal
fordultam
feléd.

Teremtésre várva.