2009. november 16., hétfő

Keresztury Dezső

"Oly mély a csend, hogy felfigyelünk,
bár, annyit át- és túlélve, nem csodálkozunk
már semmin. Mintha a rezgő lomb s a lágy
szél neszezése valami ember-előtti látomás
tündérképét idézné vissza: a tiszta lét
boldogságát.
Szél elsodort s egymáshoz mindig
visszataláló szívünkben szüremlik e látás.
...
Megállíthatalanul
sűrül az este: csupa zsongás, fészkelő madarak
csevegése.
Éj lesz:
...
Aludjunk mélyen, hogy majd a portalan hajnal
kék hegyei s párájukat némán útrabocsátó
völgyei jó derűvel köszöntsenek. És velük
egymást mi is. Megtanulnunk volt mód elég:
egymásra vigyázunk, hogyha magunkon őrködünk."