Gyermekjátéknak nőtt gyümölcs,
kavicsa őszi fának,
lehull, koppan a gesztenye -
sosem leszek oly fáradt,
sosem leszek olyan öreg,
hogy ne hajoljak én le
gyepre, avarra -
mindig az
emlékezés vizére.
Lehajlok érte. Fölveszem.
Elhajítom és látom,
ott száll, süvít mér az egen,
túl minden planétákon,
túl minden csillagrendszeren,
hogy odaérjen végre,
mi csillagoknál távolibb,
gyermekkorom egére!
