Az alkonyat a hegytetőkről
piros ajakkal
felhőpernyébe fú,
s élesztgeti
a rejtett parazsat,
melyet finom hamufátyol takar.
Egy fénysugár
hajszoltan jön nyugat felől,
két szárnyát összecsukja megremegve,
és lombra száll,
de súlya sok – tehernek –,
s a lomb lehull.
Lelkem! Vonulj,
s rejtőzz keblembe mélyen,
hogy téged ott
egyetlen fénysugár se érjen,
mert felborulsz.
Mert ősz van, ősz.
Áprily Lajos fordítása
