2009. október 19., hétfő

Bonifert Ádám

Kételyek

Bennem a szavak mélyen nőnek
viselik terhét az időnek,
sokat mondóan, s mégis hallgatva,
ahogy a szöveg simul dallamba,
de a lélekkráter legaljáig
nem jutottam mégse.

Annyi mindent nem mondtam még el,
képpel, jelzővel, pár igével
nem lehet csóvát húzni égre,
jelet rakni a mindenségre,
hogy ahová kell, oda vigyék
a szóvirágok, hangvenyigék,
s hallgató csendet ölelő rímek,
a bennem rejlő titkokat.

Belőlem bújnak elő a szavak,
oldó kötések, áttörve falat
s gátat, kerülve tiltást és féket,
szurdokot, árkot, örvényt és léket -
sokszor nem tudom, melyik az érték,
ami előbújt, vagy mi bent maradt,
a burgonya is virágot emel,
ám értéke bent van, a föld alatt,
de érdemes-e a földből kiásni,
kételyeimre feleletet várni -
tudom, nincs válasz, csak a napok haladnak.