megyünk szüntelen előre
csak lépteink nehezülnek
még sokszor botladozunk
az évezredes göröngybe
ha elfáradtunk- arcunkat
kicsit a fénybe fordítjuk
ekkor könny csillan szemünkben
amit felszárít a meleg szél
békés derűvel fénylenek arcaink
s örökre elnémulnak harcaink
karjaink lassan egymásbafonódnak
nem számít a múlt s vétkeink csak voltak
