“Kérlek, fogadj el olyannak, amilyen vagyok,
s akkor egyre jobb leszek.”
A vízből lassan szikrázó fény lesz,
a kehely kényes kristályként reped.
a halál soha sem lehet célunk,
Felé Isten parancsa nem vezet.
Elbújnék előled árva magányba,
aztán a kínoktól nyüszítenék,
bolyongva keresném könnyű lépted,
a holnapunk magasztos lényegét.
Megjárnám veled az idő árkait,
szívembe gyűrném a vad vágyakat,
végtelen sóhajjal ölelnélek,
így lelne ránk a puha virradat.
Ragyog majd bennem az égi fenség,
szelíden emészted a lelkemet
kérlek fogadj el hát önmagamnak,
ígérem: akkor egyre jobb leszek.
