Földkerülte fény falta fel az éjt,
új napom, s álmaim keltek életre,
s mint aki eddig, nem is e földön élt,
úgy csodálkoztam rá a szerelemre,
s most újra giccsesnek mondott szavak
szállnak tollamból régen gyűrt papírra,
mint vihar után felfrissült patak,
árad tintámból a szerelmes líra,
hisz' végre boldog vagyok, nevetve
süt rám a nap, kacagva néz a hold,
és bennem a világ minden szerelme
lakik, nem kétség-félelem sajog,
nem ijeszt hajnali álomkobold;
hogy egy fa, lombbal hulló árnya vagyok.
