Szabolcsi Zsóka

Soha nem eresztem...

Édesanyám kezét
soha nem eresztem,
napfényes álomban
újra átölel.




Kopárodó fák közt
vörös-sárga őszben
talán nemsokára
magához emel.

Határok és falak,
új hálók feszülnek,
hétköznapok sarát
lepheti a dér.

Hófehér világban
világtalan órán
némán ereszkedik
álmaimra tél.