El kellene menni szép, sárga úton
képzelet nevelte, zöld lombok alatt.
Boldogan dúdolnám azon az úton:
minden, ami van, mögöttem elmaradt.
Mert földem, bár mesés Óperencia,
tengerén csak egy öböl, mi kincset ér;
rólam meg már lemállott a gyolcsruha,
és körülöttem a víz csak térdig ér...
De nincs már gyermekként álmodott erő,
hogy nagy reménybatyuval útrakeljek;
szép, szellő-csűdű lovam sem áll elő,
nem is találnám meg már rá a nyerget,
s rég elfújta böjti szél azt a zabot,
amit jászlából hajdan ropogtatott...
