1.
Ahol a kő követ felejt
s a szikla ormán felleg ül,
a csont a földből felkerül
s a holdsugár árnyékot ejt.
Hiányos árnyék: csendje nagy,
falak merengnek messze benne,
leroskadt, súlytalan falak,
melyeknek mintha mégis lenne
kevéske súlyuk: annyi épp,
amennyi illatos füvek
meghajlításához elég…
Tűnő falak: lég-testűek,
hordják az árnyék hűvösét,
s a táj szívét, mely megremeg.
2.
Kanyargó zöld-piros sorok:
innen a szón, túl a tudáson,
a vállon súlyosabb a vászon,
növekvő szélben sustorog
sokezer szálnak rejteke,
sokezer alvó ív alól
táncos csikók csengője szól,
s a tulipánkehely színe
egy árnyalattal mind sötétebb,
kerék forog, az éjszaka
kifoszló fénymintázata
mint fel-felrobbanó szövétnek
távoli lángja, oly tűnékeny,
s a szertefutó csend alatt
lélegzik, ami megmaradt
csikóból, szélből, tulipánból
távolodásom éjjelében.
(1996)
