/részl./
Mily tartalmatlan lenne szenvedésem,
milyen együgyü volna bánatom,
ha nem tudnálak, ha csupán dúlt énem
fáját zúgatná most a fájdalom.
De annyira beitta éned énem,
hogy téged nyög minden sejtem, tagom
teérted szűköl minden rettegésem:
így szenvedek már, ilyen gazdagon.
Az értelem gazdag és szép egébe
te magasztositsz, emelsz engemet,
hol átragyogja lényed drága fénye
minden kínomat, szenvedésemet:
miként korsó, ha merül kút vizébe,
immár szinültig megteltem veled!
