/részl./
Elcsókoltam minden álmom.
Tudod kedves, ne sirasd
halálom.
Nem halál, csak kihunyás az,
hamvadása holmi lángnak:
majd fáznak
kihűltemmel kihűlt lelkek,
s megtörténhet még az is,
hogy te is
megfagysz a nélkülem-télben,
a dermesztő, hideg szélben,
az éjben, ha
nem terül rád szép takaróm.
Nem akarod.
...
Hagyjuk az álmot, hisz úgy is
tovaszáll! És mindig lekaszál.
Nem itt kell élni, hol minden tovaszáll, hol
egy érzés lekaszál, és nincs kegyelem.
Hisz – ugye? - nincs kegyelem?
Nincs szerelem.
Van, csak mi volt, de az is tovaszállt,
és mindig lekaszált,
és újra lekaszál,
mert nincs kegyelem.
Minden álmom elcsókoltam már.
