Mi is vagyok? - most újra kérdezem.
S a világról minél többet tudok,
eltörpül, egyre jobban, szerepem,
és nem tudom, miért is alkotott
a Lét? A Mindenség énnélkülem
is száll, kering és nem azért osztódott
naprendszerekre, hogy végül én boldog
élő legyek; - hát mi célja velem?
Kihűlt világunkban, mely közönyös
halálos ájulásban, végtelen
megsemmisülés űrjében köröz,
- a Mindenségnek nem is létezem!
Miért játssza hát a komédiát
az ember, és miért él a vak hitben,
hogy szerepe van, s küldetése itten,
holott csak ő képzelheti magát.
Csak Kedvesem, szülők, egy pár barát
tudatában vagyok olykor jelen:
néhány sejtben fellobbant villanás;
- ó, érdekelhet hát a Végtelen?!
Itt akarok maradni, koponyák
űrjében cikázni, kedves erekben;
idegek rejtsenek! Csak ami engem
érez, megért, - az nekem a Világ.
Az embernek nincsen értelme csak
az emberben.- E sivár, mostoha
önzésű, részeg örvényű anyag
világa nem sejtheti meg soha.
Csak együtt és egymásban lelünk
létünk értelmére, s annak csodálatára,
amit mi hoztunk el e méltatlan világba.
Más hívőnk, más istenünk nincs nekünk!
Ó, nem a naprendszer és nem a Föld,
nem ország, temető, nem ez a táj,
csak néhány elviselhetetlenül gyötört
agykéreg mindenségem és hazám;
csak ez a pár sejt sejti a csodát
halványan derengő plazmái mélyén,
aminek társult tenyészetem szövevényén
bújdosó énem képzeli magát.
Ez az elektromos fehérje-közeg
számomra az egyetlen éltető-elem;
e szféra delejes mezőinek
határán kívül nincsen éltem;
itt kell az egymást jelző emberek
között, a Mindenség háttere nélkül,
meglelni feloldozó menedékül
az életre erőt adó hitet.
S hinni, ahogy csak a mindenttudó
ember képes nagy kétségeiben,
és keresni e mindent tagadó
emberiségnek megtartó igent;
a csillagok közé szórt milliók
világ-felfedező hördülésére
hihető üdvöt igérni, hogy élve
tűrjék el a fagyos űrt, - a Valót.
Kire a felfedezett Minden rászakadt,
s hisztériás orgiákba menekül,
- kezéből kivenni kést, poharat,
s hitetni őt, bár csúfos egyedül,
s ha mellettünk Jel nem tanúskodik,
összecsiholódni a Reménytelennel,
s szikrázni: - Őrizd magad Ember!
Még meg kell érned valamit!
Ez ad értelmet kozmikus
arányoktól megsemmisült
éltemnek, s e cinikus
Univerzum, vad Idő újra szült,
hogy dacból higgyem: - már közel
kell lenni annak, ami még nincs,
s amit a fáradt lélek csak azért hisz,
mert már annyira kell!
