Az vagy nekem, mint másnak a remény,
mi égbe visz és csillagot velük ölel,
te vagy, ki Bábelünkre értelmet hint,
parázs szemeid az Idő sem temeti el.
Lépteid nyomán a télből nyár szakad,
s a béna vak koldus feláll és szalad,
ha mosolyogni mersz; ruhád lehet,
szakadt vagy maga a pompa, te vagy
az, az egy emberbe sűrűsödött minden,
túl halálon, léten, és bűnös isteneken.
