Mint magányukat az elhagyott termek,
midőn tétlenül merengnek,
Úgy szeretlek,
Mint folyó az ős öreg görgeteg követ,
amely medrében is követ,
Úgy szeretlek,
Mint ujjad nyomát a dagasztott kenyér,
amint szelíd kezedhez ér,
Úgy szeretlek,
Mint híd feszült nyugalmát a partok,
amíg parttól partig tartok
Úgy szeretlek.
