Válaszvers Szabó Lőrincnek
Viharos időben születtem,
s nem éreztem a szenvedést.
Hiába születtem szegénynek,
nem éreztem az éhezést.
Hiába vert a sors gyerekként,
szerettem, aki szeretett:
szomszédainkat vidámítva
vetettem cigánykereket.
Bánatommal az öröm lakott…
Megszerettem ezt a csillagot,
bár néha nagyon jó lett volna
suttyomban elköltöznöm róla,
mert bántottak engem azzal, ami van,
de itt voltál Te és Ti mindannyian,
akikkel együtt több évtized rosszban
a boldogságot kerestük, hogy hol van.
A remény házára tettek lakatot,
és minket már a jövő sem biztatott,
és eljött a nagy szemfényvesztés éve,
és elhittük, hogy a pokolnak vége,
ajándék lett mindenik kérés,
öröm volt mindenik hazatérés,
s akkor volt szép, mert akkor hittem,
hogy valahol mégis – tényleg – van isten,
és aztán hamar észrevettem,
hogy hiba van a Szerkezetben,
őrzi azt a veszélyes „kincset”,
amivel így-úgy nevel minket.
Jöttek a régi és új hibák –
de mindig lesz egy újabb világ –
s ha nem lesz hozzá elég eszünk
a rossz mellett is jobbak leszünk.
Jóval-rosszal, aki itt lakott,
megszerettem ezt a csillagot.
Könyvek, virágok, fák, emberek-
szeretlek titeket, szeressetek!
