A ködös est megállt a határban
levett kalapjával a kezében.
Messze a templom halk tornya fölött
varjak kondultak a szürke, saras égen.
Süppedő, lassan olvadó hóban,
mint szomorú Turgenyev-regényben,
leomló, bő köpenyemben jártam
gyász-földön, borongva sarjadó vetésen.
És mint padláson sötétet s régi
fényképek emlékét őrző láda,
vállamra tette kezét s átölelt
a csend, a magány és távollét országa.
