Arcán mosoly lakott
Fénye melengette, akit csak elért
Sugarát tékozlóan szórta a világra
Konok-szívű emberek őt meg nem értették
Miután távozott, károgták a varjak:
Könnyű sorsa hozta – vidám létet élt
Egyszerű volt útja, minden napja szép
Ajándéknak kaphatta, hogy szerette az ég!
Most mozdulatlan tölgyfák alatt pihen
Halvány fényben dereng írás sírkövén
Bárki elolvassa, meg sem érti talán:
"Annál többet nevetett, minél jobban félt..."
